Címlap Hírek Gyülekezeti munkásképzés
Gyülekezeti munkásképzés Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 9
ElégtelenKitűnő 
Írta: Administrator   
2009. december 06. vasárnap, 13:46

 

Az Adventista Teológiai Főiskola Szenátusa az Unióbizottsággal egyetértésben elhatározta, hogy 2010-től 2012-ig, három éves gyülekezeti munkásképző tanfolyamot szervez három helyszínen: Pécelen, az ország északkeleti (Nyíregyháza, vagy Debrecen) és délkeleti (Békéscsaba, vagy Szeged) térségében.

A szeminárium összesen huszonhét foglalkozásból áll, amit szombaton reggel 8,30-tól vasárnap déli 12 óráig tartunk. A gyülekezeti munkásképző tanfolyamra bárki jelentkezhet, aki befizeti a foglalkozásonkénti 1000 (egyezer) forint hozzájárulási díjat. Azok, akik a megadott tantervet teljesítik, igazolást kapnak arról, miszerint rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, melyek felkészítik őket a különböző gyülekezeti szolgálatok betöltésére. Oly módon is részt lehet venni a tanfolyamon, hogy valaki csupán egy-egy tantárgyat vesz fel. Értelemszerűen ebben az esetben az Adventista Teológiai Főiskola annak a tárgynak az elvégzését igazolja, amelyre az illető beiratkozott.

A tanfolyam 2010. január 16-án kezdődik. Ezért szeretettel kérünk benneteket, hogy a jelentkezési lapokat legkésőbb december 15-ig juttassátok el az Adventista Teológiai Főiskola címére. Bővebb információ.

Módosítás dátuma: 2009. december 18. péntek, 16:48
 

Belépés



Remény TV

 

Események-hogy ne maradj le semmiről

JoomlaWatch Stats 1.2.7b by Matej Koval

Countries

91.1%UNITED STATES UNITED STATES
7.7%HUNGARY HUNGARY
0.2%ROMANIA ROMANIA
0.1%GERMANY GERMANY
0.1%UNITED KINGDOM UNITED KINGDOM

Visitors

Today: 61
Yesterday: 402
This week: 1374
Last week: 5023
This month: 7256
Last month: 560
Total: 20048

Következő eseményig hátra van még

No event found.
//---- //----