Adventisták - Tiszavidéki Egyházterület

8. Felolvasás a 02. 25. szombati adakozáshoz

Grúzia: A kis misszionárius


Zsidókhoz 13:15-16 „Általa vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét. A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten.”

Luka szüleivel Grúziában, egy kis városban él, ami korábban a Szovjetunióhoz tartozott. Papája korábban lelkész volt, így Jézus szeretetében nőtt fel.
Apukája egyik alkalommal bejelentette, hogy egy evangélizációs sorozatot tart Jézus életéről. Kért mindenkit, hogy hívjanak barátokat ezekre az alkalmakra. Luka azonnal az óvónénijére gondolt. Nagyon szerette Ms. Ketit. Örült volna neki, ha az óvónéni megszereti Jézust. A következő alkalommal már vitt is neki egy meghívót és elhívta az alkalmakra. A hölgy azt mondta, hogy ha teheti elmegy.
Luka nagy örömmel látta, amikor óvónéni belépett a gyülekezetbe. Odaszaladt hozzá, köszöntötte és hellyel kínálta a mellette levő széken, hogy ne üljön egyedül. Ms. Keti rendszeresen eljárt az alkalmakra. Lukának és szüleinek azt mondta, hogy fontos volt neki ez az üzenet.
Ms. Keti azt mondta Luka papájának, hogy szeretne Jézussal maradni és adventista lenni. Luka nagyon megörült ennek! Az óvónéni megismerte a gyermektanítókat a gyülekezetben. Megtudta azt is, hogy a gyerekeknek sem Bibliájuk, sem tanulmányuk sincsen, amit saját nyelvükön olvashatnának. Így nehéz volt a gyerekeknek visszaemlékezni a történetre, amit tanítottak nekik. Ekkor történt, hogy a világegyház speciális adakozást tartott, hogy a grúz gyerekek Bibliához jussanak, és grúz nyelven nyomtassák a leckét. Most már saját nyelvükön olvashatják a Bibliát és a tanulmányokat.
Luka is jobban megismerte a Bibliát és a leckéket is jobban tudja tanulni Istenről. A tanulmányokat odaadja barátainak, és hívja őket is a csoportba. Milyen nagyszerű dolog, hogy lehetőségünk van így is segítenünk a missziómunkát a világnak azon a részein, ahol ez sok ok miatt nehezebben megy. Adományainkkal a világ ezen a felén is, segíthetjük a családokat, fiatalokat.
Még a gyermekek is könnyebben jutnak fontos tanításokhoz a Bibliából és a rendszeres tanulmányokból. Isten áldja meg adományainkat, amit a világ missziós szolgálatának megsegítésére adunk! Luka nevében is köszönjük.

 

A videók letölthetők itt.

 

Sáfársági felolvasás 2023

Szerkesztő - Marcos Bomfim
Szerző – Charlotte Iskhanian
Fordító – Zarka Péter
Korrektor – Fürjné Simon Edina

TUDTAD-E, HOGY...

a világ első csecsemő szívátültetését az adventista Loma Linda egyetemi kórházban hajtották végre?