2019-ben új, nyolc osztályos gimibe kezdtem járni. Új iskola, új barátok, új tanárok. Minden új volt, és nagyon izgalmas.

Persze az új barátokkal is át kellett esni azokon a szokásos dolgokon (magyarázkodásokon), hogy miért nem tudunk pl. szombatonként bárhogy találkozni, és, hogy nem minden ételt fogyasztok (pl. a zöldbablevest… :) Szerencsére a barátnőim ezt inkább érdekességként, mint negatívumnak vették.

Az első közösen töltendő teljes hétvége előtt aztán teljesen jól jött, hogy a kiütős játékban (mint általában) minket ütöttek ki először… Azonnal leültünk egy padra, tervezgetni a közös programokat. Csak mellékesen jegyeztem meg, hogy szombat délelőtt (és egy kicsit délután is) gyülekezetben leszünk. A mellettünk ülő lány azonnal belekérdezett, hogy „ez mit jelent?” Itt volt lehetőségem először beszélni részletesen a „dolgainkról”. Miután egy órán át beszélgettünk, kitaláltunk egy játékot is, hogy mindenki 50 pontról indul és ha valaki csúnyán beszél vagy zenét hallgat, videót néz stb. szombaton, azért pontlevonás jár (persze ez csak a nem megfelelő zenékre és videókra vonatkozott… ) Másnap a barátnőm ünneplő ruhában jelent meg és a megállapodásunk ,,ellenére” szuper hétvégénk volt.

Idén egy másik lehetőség adódott: történelemből a Biblia földjéről és a zsidókról tanultunk. Az órán többször megjegyeztem, hogy számos dologban hasonlóan élünk. A tanárnak ez felkeltette a figyelmét és megkért, hogy tartsak egy beszámolót az egész osztály előtt az életmódunkról. Először nem akartam elvállalni, mert nagyon lámpalázas vagyok, de végül belementem. Sokat gondolkodtam, hogy miről beszélhetnék, de aztán, mivel pont Debrecenbe terveztünk menni a következő hétvégén (a „Ki a sótartóból” c. konferenciára) eszembe jutott, hogy mennyi különleges embert ismerek, akit bemutathatnék: ott van pl. a legjobb barátnőm apukája, Sitkei Zoltán, aki nem csak az ADRA vezetője, de speciális mentő, búvár, maraton futó (és még kitudja mi minden). Azután ott van Szabó László, aki Debrecenben volt az előadó és épp afrikai missziójáról tért haza, ahol ivóvíz után kutattak. Végül eszembe jutott még Ben Carson, akiről nem rég olvastam, hogy elsőként választott szét fejüknél összenőtt sziámi ikreket és ő is adventista. A prezentációmban sikerült beszélnem Jézus eljöveteléről is, de nagyrészt ezeken a személyeken keresztül mutattam be az adventistákat és azt hiszem a fényképekkel és a történetekkel sikerült lekötnöm az osztálytársaim és a tanárunk figyelmét. Jó volna, ha sok olyan adventista élne, akiknek élete ilyen hatással van az emberekre, és szeretném, ha rajtam keresztül is megismerhetnék az Isten szeretetét! Az már csak hab volt a tortán, hogy a bemutatóm okán elmaradt az aznapra beígért dolgozat .