Adventisták - Tiszavidéki Egyházterület

Támogasd a Szegedi Gyülekezetet 2026. október 3-án!!

A Szegedi Gyülekezet étkező és közösségi helyiségét szeretnénk felújítani, hogy otthonosabb helyszíne lehessen a közös étkezéseknek, közösségi programoknak és kiscsoportos alkalmaknak. Tavasszal egy helyi egyesület könyvtárában elindítottuk a Hétköznapi Jóllétünk előadássorozatot, amelyet ősszel is folytatunk. Szeretnénk, ha az ott születő kapcsolatokból idővel kisebb csoportok is formálódnának, amelyek találkozóinak a megújuló helyiség adhatna otthont.

 

Az elmúlt két évben a tervezett kiadások mellett több váratlan, nagy összegű, halaszthatatlan költségünk is volt (kazán- és gázvezeték csere, kerítésépítés, villamos hálózat felújítás). Ezek a munkák az önzetlen testvéri hozzájárulások mellett, a maguk több milliós kiadásaival jelentősen megterhelték gyülekezetünk költségvetését.

A felújítást anyagi lehetőségeinkhez igazodva, több ütemben tervezzük, melyek: nyílászárók és radiátorok cseréje, parketta felújítása, festés, bútorok, székek és konyhai eszközök vásárlása.

Köszönjük, hogy az október 3-i gyűjtésen adományaitokkal segítitek közösségi terünk megújulását és gyülekezetünk szolgálatát!

Adományaitokat elhelyezhetitek  október 3-án a délelőtti istentiszteleti kosárpénzbe, később a pénztárosnak átadva, vagy az alábbi bankszámla-számokon:

K&H Bank Zrt. 10400339-50495750-53561009, vagy

OTP Bank Nyrt. 11784009-22224138.  

A megjegyzésbe írjátok oda: „Szeged Beruházás 2026”.

https://adakozom.tetkapu.hu/kulonleges

https://adakozom.adventista.hu

TUDTAD-E, HOGY...

a világ első csecsemő szívátültetését az adventista Loma Linda egyetemi kórházban hajtották végre?