Az igazi reformáció – Képviselő gyűlés Debrecenben

Ócsai Tamás igét hírdet

2013. november 3-án Debrecenben gyűltek össze a Tiszavidéki Egyházterület gyülekezeteinek képviselői.

Isten igéjét Ócsai Tamás a Magyar Unió elnöke nyitotta meg Hab 2:1-4 alapján. Hangsúlyozta, hogy szükségünk van megújulásra, változásra, hogy ne a szokásaink irányítsák életünket. Engedjük, hogy Isten megváltoztassa szokásainkat, elvesse bálványainkat és megújítsa személyes, gyülekezeti életünket az egyházszervezet minden szintjén. A reformáció tanulsága, hogy óvakodjunk attól, hogy nehogy akadállyá váljunk abban, hogy az emberek Krisztushoz találjanak. „Az igazságot őrizzük és ne zárjuk ki. …..nem nézhetünk gyanakvással semmilyen új világosságot, amit Isten küldött számunkra.” (Ellen G. White)

Az igazi reformáció az egyházban az, amikor minden akadályt ledöntünk, hogy az emberek Krisztussal találkozhassanak. A beszámolók Isten különös áldásairól tanúskodtak, aki megsegítette a gyülekezeteket a szolgálatokban és bizonyságtevésekben.

Az áhítatot, imaközösség követte, majd az egyházterület elnöksége tartotta meg beszámolóját. A beszámolók után fórumon oszthatták meg hozzászólásaikat, kérdéseiket és javaslataikat a résztvevők.

A képviselő gyülésről készült hangfelvételek meghallgathatók:

{music}mp3/kepvgy{/music}

Az elnökség beszámolóját regisztrált felhasználók hallgathatják meg:

 


Ócsai Tamás igét hírdetA küldöttekHegyes Horváth Géza és Várhelyi Zoltán a fórumon