Lelkész szentelés és kórustalálkozó


Szeretettel hívlak benneteket Isten családjának, az egyháznak egy igen fontos eseményére, amelynek keretében nyolc lelkésztestvérünk került felszentelésre az evangélium munkájára. Mivel mindnyájan ehhez a családhoz tartozunk, szép dolog együtt ünnepelni és egymás szolgálatát támogatni.

Időpont: 2018. október 27. szombat

Parkoló nyitás: 6:00
Helyfoglalás:
 8:00

Kezdés: 9:30 – vendégeink: Raafat Kamal a Transz-Európai divízió elnöke, valamint a magyar unió elnöksége

Felszentelésre kerülnek: Bálint György, Balogh Tibor, Dankó Ferenc, Fürj György,  Molnár Miklós, Árvai János, Erdői József, Csókási Pál.

Helyszín: Debrecen, Lovarda, Kassai út 26

Szerény ebédről gondoskodunk

Délután 14:00-kor kezdődik egy igen szép istentisztelet, sok kórus és zenei csoport szolgálatával, amelyek között az újonnan felszentelt lelkészek rövid igei üzeneteit hallgathatjuk meg.

Kérünk imádkozzatok az alkalom áldásáért és gyertek el, hogy együtt részesüljünk ebben az áldásban.

Szeretettel a Tiszavidéki Egyházterület elnöksége nevében:

Hegyes-Horváth Géza

Hegyszín:  Lovarda  Debrecen Kassai u. 26 .  (Gépkocsi bejárat a Laktanya út 1. felől) Ingyenes parkolás!
Autóbusz állomástól, Vasutállmástól (Nagyállomás) 5 és  5/A jelzésű trolival a Laktanya úti megállóig.  Menetrend Jegyárak